A következő címkéjű bejegyzések mutatása: torta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: torta. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 2., szombat

Csokoládés panna cotta torta


Kisfiam névnapi tortája volt, a receptet Citromhab oldalán találtam, ahol egy nagyon tuti fénykép is van róla. Maga a torta nagyon finom, csak figyelni kell arra, hogy a tészta a tortaforma oldalán is legyen, mert nekem ott lehajoltak és utána már nem volt szegély. Talán babbal kell ilyenkor a formát kibélelni. Mármint a tésztára kell száraz babot szórni és úgy megsütni.

Hozzávalók 24 cm-es tortaformához

A tésztához
250 g liszt
1 tojás
60 g cukor
130 g vaj
csipetnyi só
késhegynyi sütőpor



A töltelékhez:
1000 ml tejszín
60 g kakaópor
150 g cukor
20 g zselatin
vaníliáscukor

A tetejére/oldalára
mandulaforgács, vagy csokireszelék
A tészta hozzávalóit összegyúrtam, fél órára a hűtőbe tettem, majd kerek lapot nyújtottam belőle egy sütőpapírra és úgy helyeztem a tortaformába, így marad széle is. 180 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütöttem. Utána megvártam, míg kihűl. Majd leszedtem a sütőpapírt róla és újra visszatettem a tortaformába.
A zselatin hideg vízbe tettem, fontos, hogy hideg legyen a víz, különben azonnal összeáll a zselatin. Kb. 2 dl tejszínben elkevertem a kakaóport, a cukrot és a vaníliláscukrot, majd a maradék tejszínhez kevertem és az egészet felmelegítettem. Amikor már elég forró volt, akkor belekevertem a zselatint, majd csomómentesre kevertem. Megvártam még langyos lesz és a kisült tésztára öntöttem. Hűtőben 2-3 óra alatt megdermed.
Tálalás előtt eltávolítjuk a tortagyűrűt, és mivel nekem ott is a csokis rész volt, ezért mandulaforgáccsal beborítottam, a tetejére pedig fehércsokis reszelék került.
Ha az oldala sikerül, akkor Citromhab receptje alapján lekvárral kell bekenni és arra rászórni a mandulaforgácsot.

Igazi Batman pezsgő járt hozzá. 



2013. január 3., csütörtök

Cukor, liszt és laktózmentes torta

Életem első és utolsó tortája cukor, liszt és tejtermék nélkül. De ilyen kellett, mert a szülinapos nem eszik sem cukrot, sem lisztet, és egy másik kolléga meg csak laktózmentes tejterméket ehet. Hát nem is tudom, hogy jellemezzem, de hogy őszinte legyen, nem volt az igazi. A többiek kérték is, hogy legközelebb legyen egy kis torta, ami mindenmentes és legyen egy normális. Tényleg sajnálom azokat, akik nem ehetnek egy szelet igazi tortát.

Hozzávalók:
6 tojás szétválasztva,  
2 dkg Xylit, 
csipet só,  
20 dkg 60-70%-os  cukormentes étcsoki,
15 dkg laktózmentes vaj

A tojássárgáját a cukor felével fehéredésig felvertem. A csokit a vajjal gőz felett összeolvasztottam. Tojásfehérjét a cukor másik felével kemény habbá verni. Csokis masszát beleöntöttem a tojássárgájásba, alaposan összekevertem, pici sót adtam hozzá, majd fakanállal óvatosan belekevertem a kemény tojáshabot. Csatos tortaformát sütőpapírral kibéleltem, 180 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütöttem. Hűlés közben szilárdul meg, nem szabad tűlsütni. A tetejére muszáj volt rendes tejcsokoládéval kidíszítenem kicsit.

2012. november 2., péntek

Ákos születésnapi Batman-tortája

 Az idén Batman-es tortát kellett készítenem. Kérdeztem tőle, hogy milyen ízű legyen, hát az én kis drágám nem tudtam, aztán kitalálta, hogy denevér-ízű. Mivel fogalmam sincs, hogy hol lehet denevért venni, ezért inkább csokis tortát csináltam. Ez a szülinapi bulijára készült, és a csokis torta minden gyerkőcnek bejött.







2012. augusztus 16., csütörtök

New Yorki sajttorta málnával


Még egy szülinapi torta, ez Eszternek készült. Eredetileg a mascapronés változat volt tervben (amit nem kell sütni), de gondoltam, hogy az már kezd unalmassá válni és inkább készítettem ezt a málnás sajttortát. Stahl Judit receptje, a legtutibb!

Hozzávalók:

25 dkg darált keksz (Győri kakaós kekszet használtam)
10 dkg olvasztott, langyos vaj
65 dkg natúr tejszínes krémsajt (Philadelphia, de a mascarpone is tökéletes a célra)
15 dkg porcukor
1 evőkanál liszt
2 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
1 dl tejföl
3 tojás
500 gramm málna
1 piros tortabevonó zselatin
A kekszet aprítóban összetörtem, majd összekevertem a felolvasztott vajjal, és egyenletesen belenyomkodtam egy 26 cm átmérőjű, kapcsos tortaformába. Előmelegített, 170 °C-os sütőben 10 percig kell sütni. 

A sajtkrémet összekeverjük a cukorral, a liszttel, a vaníliás cukorral, a citromhéjjal, és a tejföllel, végül egyenként adjuk hozzá a tojásokat.Ráöntjük a kekszes alapra, és mehet vissza a sütőbe további 50 percre. 
Rácson hagyjuk kihűlni a formában, majd egy éjszakát a hűtőben tároljuk.

Másnap málnát tettem a tetejére és készítettem egy piros tortazselét és csak megkentem vele a málnaszemeket, hogy szép fényesek maradjanak és ne potyogjanak le a tortáról.

Áfonyás-túrós-mákos torta


Újabb szülinapi torta, Bence extra kérése volt, hogy a 18-ik :) születésnapjára túrós tortát szeretne. Az áfonya adott volt, minden évben muszáj legalább egy áfonyás tortát sütnöm. A mák pedig az extra, sokkal jobb lett ezzel, mint a szokásos kekszes alappal.

Hozzávalók (egy 26 cm-s tortaformához)
Mákos részhez:
250 gramm darált mák
150 gramm cukor
50 gramm vaj
fél csomag sütőpor
3 tojás

Túrós részhez:
500 gramm túró
250 gramm mascarpone
2 dl tejszín
2 csomag vaníliás cukor
4 evőkanál porcukor
fél citrom leve
1 zselatin

A tetejére 2  doboz áfonya, azt hiszem 500 gramm.

A tojássárgájákat fehéredésig keverem a cukor felével, a fehérjéket pedig habbá verem a másik felével. A vajat puhára melegítem.
A sütőport elkeverem a mákkal, a mákot összedolgozom a cukros sárgájával, majd a langyos vajjal, végül kanalanként óvatosan a masszába forgatom a felvert tojáshabot.
Kivajazott sütőformában 180 fokon 30-35 percig sütöm. Érdemes megnézni 20 perc után, mivel lapos lesz nagyon, hogy nem sült e még meg.

Közben a tejszínt habverővel felverem, amikor kész, akkor bekeverem a túrót, mascarponét, a cukrot és a citrom levét. Ízlés szerint lehet több cukorral, több citrommal.  Én nem szeretek zselatint használni, mert valahogy viszolygok tőle, de most féltem, hogy nem lesz elég masszív a krém rész és szétfolyik, ezért tettem bele egy zselatint. A zacskón való utasítás szerint kell elkészíteni, összekeverni egy kevés vízzel, majd felfőzni, és a túrós krémhez keverni.

Amikor kihűlt  a mákos alap, akkor rákentem a túrós krémet és éjszakára a hűtőbe tettem. Másnap áfonyával megszórtam a tetejét és már fogyasztható is!


2012. július 19., csütörtök

Szilvás tejespite



Az egyik nyári kedvenc. Most ringlóból készült. Kiskorú kedvence, már legalább tízszer megkérdezte, miután kivettem a sütőből, hogy mikor eheti már meg.

A recept Dolce Vita receptje.

Hozzávalók:
60 dkg szilva/ringló
3 tojás,
2,5 dl tej,
7 dkg liszt,
15 dkg cukor,
fahéj,
7 dkg vaj

A szilvákat magozzuk ki, majd vágjuk félbe, Szórjuk egy kivajazott tortaformába, őrölt fahéjjal szórjuk meg a tetejét. A vajat olvasszuk meg, majd keverjük el a liszttel, cukorral, tojásokkal, tejjel. Azaz mindent öntsünk össze, keverjük simára.Öntsük a kb palacsintatészta sűrűségű keveréket a szilvákra, előmelegített 180 fokos sütőben 45-50 percig süssük.

2012. április 8., vasárnap

Eszter lánybúcsús tortája


Eszter kedvenc tortája, és nagy feladatot adott azzal, hogy a marcipánt nem szereti... mert egy lánybúcsús tortára mégiscsak 18-as karikás tortát kellett volna készíteni, marcipán nélkül kissé nehéz volt megoldani, de igyekeztem.
A recept fázisfotókkal megtalálható itt. Bár én kihagytam a lekvárt és a zselatin fixet belőle.

Hozzávalók:

A piskótához:
10 db tojásfehérje
300 g kristálycukor
300 g darált dió
20 g rétesliszt

A krémhez:
250 ml tej
30 g vaníliás cukor
5 db tojássárgája
120 g kristálycukor
300 g vaj
50 g darált dió

A tojásfehérjéket egy csipet sóval elkezdjük felverni. Mikor már kezd habosodni, apránként hozzáadjuk a kristálycukrot, és tovább verjük. A már kemény tojáshabhoz óvatos, körkörös mozdulatokkal hozzákeverjük a lisztet, és a darált diót. egy 24 cm-es tortaformába tettem a tésztát, és 40 percig sütöttem előmelegített, 220 C-os sütőben. (Szóval én itt nem szórakoztam, hogy egyesével a lapokat, inkább megsütöttem egyben, megvártam még kihűl és felszeleteltem.)
A krémhez a tojássárgákat a cukorral habosra keverjük miközben a tejet felforraljuk a vaníliás cukorral. Mikor már forr a tej, vékony sugárban, gyors kevergetés mellett hozzácsurgatjuk a kihabosított tojássárgákat, és gyorsan kevergetve egyet forralunk rajta. Figyelni kell, nehogy összekapja a tojásokat a forró tej! Ezután hűlni hagyjuk a krémet, majd mikor már langyos, hozzákeverjük az 50 gramm darált diót.
Míg hűl a krém, előkészíthetjük a vajas részt. Én egy kicsit mikróban legalacsonyabb fokozaton megolvasztom, de csak annyira hogy éppen csak olvadjon (300 W, kb 1 perc). Ezután kihabosítjuk egy kis porcukorral vagy vaníliás cukorral. A már kihűlt tojásos krémet apránként hozzáadjuk. Így keverjük ki a krémet habosra.
Utána a lapokat megtöltjük a krémmel, én a tetejére és az oldalára is kentem. Az oldalát megszórtam szeletelt mandulával, a tetejére pedig egész diószemek és csokidara került.



Az első rendelésre készült tortám


Toszkán csokitorta volt, a tetejét csokimázzal és fehércsoki darával díszítettem. Egyszerű és nagyszerű.

2012. március 26., hétfő

Mák és New York

Az első magyar GoodFoodból van a recept, végre itthon is lehet kapni eme remek kiadványt. Kár, hogy inkább főétel van benne, mint desszert.
Dóri szülinapjára készült a torta, extra mákos. A mascarponéért csak négy üzletben voltam, a gránátalma beszerzésről pedig már nem is írok inkább. Az alapanyagok beszerzése több időt vett el, mint maga a torta elkészítése. Külön köszönet Zsuzsinak, aki a színes csíkos ingjét is feláldozta a gránátalma magocskák megszerzésért.

Hozzávalók: (egy 18 cm-s tortaformához)
250 gramm darált mák
150 gramm cukor
50 gramm vaj
fél csomag sütőpor
3 tojás
egy fél marék kandírozott narancshéj
250 gramm mascarpone
1 zacskó bourbon vaníliás cukor
2 gránátalma

A tojássárgájákat fehéredésig keverem a cukor felével, a fehérjéket pedig habbá verem a másik felével. A vajat puhára melegítem.
A sütőport elkeverem a mákkal, a mákot összedolgozom a cukros sárgájával, majd a langyos vajjal és a kandírozott naranccsal, végül kanalanként óvatosan a masszába forgatom a felvert tojáshabot.
Kivajazott sütőformában 180 fokon 45 percig sütöm. Hagyom teljesen kihűlni.
A mascarponét összekeverem a vaníliás cukorral, rákenem a kihűlt torta tetejére és oldalára. Legvégül megszóróm a gránátalma magjaival.

2012. február 26., vasárnap

Névnapi szuperhősös torta


Kiskorú az idei névnapjára szuperhősös tortát kért, hát próbáltam minden szuperhőst rávarázsolni, ilyen lett.
A torta belül diós-mogyorókrémes volt, mert apukám névnapját is ünnepeltük, így Kiskorú igényeinek kívül felelt meg, apukám igényeinek meg belül.

Hozzávalók a piskótához (18 cm-es tortaformához):
6 tojás
6 evőkanál liszt
6 evőkanál porcukor
3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
3 evőkanál víz
1 sütőpor

Hozzávalók a diós krémhez:
200 gramm darált dió
150 ml tejszín
10 dkg vaj
porcukor ízlés szerint, talán 4 evőkanál

5 evőkanál mogyorókrém (Nutella)

A tetejére:
450 gramm fehér marcipán (Szamosból a legnagyobb kiszerelés volt)
1 színes marcipánválogatás, szintén Szamos

A piskótához a tojásfehérjéket kemény habbá verem. A sárgájákat a cukorral fehéredésik keverem, majd kis adagokban hozzáadom a kakaóporral és sütőporral elkevert lisztet. Vizet csak akkor adok hozzá, ha tényleg szükséges és nagyon ragadós a tészta. Utána óvatosan összekeverem a habbal és egy sütőpapírral kibélelt tortaformába öntöm a tésztát és jól eloszlatom. A piskótát 30 perc alatt sütöttem készre, kb. 180 fokon, előmelegített sütőben. Utána hagytam teljesen kihűlni. Jó magas lett, így tudtam három részre vágni.

A diókrémhez a darált diót megfőztem a tejszínnel és a cukorral, majd a vajat is hozzáadtam, hogy krémesebb legyen. Habverővel vertem kicsit, de még érezhetőek maradtak benne a diódarabok.

Az alsóra kentem a diókrémből, majd piskóta következett, utána mogyorókrémmel kentem meg a következő piskótát, majd a végén újból a diókrémmel. Az oldalára porcukrot kevertem habossá vajjal (5 dkg vaj, és kb 5 dkg porcukor) és úgy került rá a kinyújtott marcipánréteg.

A marcipánból vizes kézzel könnyű formákat csinálni. Ha nagyon ragad, akkor porcukorral lehet kevésbé ragadóssá varázsolni.


2011. szeptember 17., szombat

Pókemberes születésnapi torta



Kisfiam nagy Pókember mániás lett, bár életében még nem látott még Pókemberes mesét. Sokat keresgéltem a neten, hogy milyen tortát csináljak, sima Pókember fejeseket találtam csak, de az nekem túl "csúnya". Mivel sok gyerek jött a buliba, mindenképpen emeletes torta kellett. Az alja narancsos-csokikrémes, a teteje pedig túrós mascarponés lett, mindkettő kakaós piskótával.

Hozzávalók:

A piskótához: mivel sütöttem egy adagot, de szerintem túl laposak lettek, ezért sütöttem még egy adagot. Egy adag hozzávalói a következők:
10 tojás
10 evőkanál porcukor
10 evőkanál liszt
5 evőkanál kakaópor
5 evőkanál víz (ez elhagyható, a második adagba már nem tettem, de az első nagyon ragacsos lett)
1 sütőpor

A tojássárgájákat a porcukorral fehéredésig vertem, szerencsére van önálló életet élő robotgépem. Közben a másik robotgépemmel felvertem a fehérjéket kemény habbá. A lisztet, a kakaót és a sütőport összekevertem, majd lassan, kis adagokban hozzáadtam a tojássárgájás cukros egyveleghez. A végén óvatosan belekevertem a fehérjehabot. Kilisztezett, kivajazott formákba osztottam el a tésztát, egy 26 cm-es formába és egy 18 cm-es formába. Előmelegített sütőben, 160 fokon légkeveréses módban sültek. A kisebb forma 20-25 percig, a nagyobb 30-35 percig. Megvártam míg kihűlnek, és akkor vágtam el ketté őket.

A narancsos-csokoládés krém hozzávalói:
3 tábla 100 grammos narancsos étcsokoládé
500 ml tejszín
3 evőkanál kakaópor (cukrozatlan)
100 gramm vaj

A csokoládét vízgőz felett felolvasztottam, hozzáadtam a vajat is, hogy az is elolvadjon. Közben a tejszínt kemény habbá vertem. Amikor a csokoládé már kihűlt, vagyis langyossá hűlt, akkor beletettem a tejszínbe, és robotgéppel vertem még egy kicsit, hogy összekeveredjenek. Én nem éreztem elég karakteresnek az ízt, ezért még 3 kanál cukrozatlan kakaóport is tettem hozzá.

A túrós krém hozzávalói:
250 gramm túró
250 gramm mascarpone
1 citrom leve
4 evőkanál porcukor

A hozzávalókat egy tálban összekevertem, majd robotgéppel habosra vertem. Ebből az adagból marad még, mert csak a kis tortát kentem meg vele, de Kiskorú megette a maradékot.

A borítás:
1 kg natúr marcipán
150 gramm fekete marcipán
50 gramm piros marcipán
1 db műanyag Pókember figura

A tortákat megkentem a krémmel. Borításnak a csokis krémet kentem. A marcipán 2/3-át porcukros deszkán kinyújtottam, majd ráborítottam a nagy tortára, aztán a maradékot a kicsire. A széleit levágtam. A fekete marcipánból lettek New York (vagy melyik városban játszódik a Pókember?) felhőkarcolói, és a pókhálók. A piros marcipánból Ákos nevét tettem ki, meg két kis Pókemberfejet csináltam még. Egy éjszakát a hűtőben álltak, másnap raktam csak rá a kis tortát a nagyra.
A gyerkőcök odavoltak érte, azonnal megették a Pókember fejeket!

2011. július 13., szerda

Eszter születésnapi tortája


Kolléganőmnek csináltam ezt a tortát, most sikerült is megörökíteni, mert Katiéról sajnos nincsenek képek. Nagyon egyszerű torta, körülbelül 15 perc alatt kész is van. És nagyon finom, igazi nyári ízek, a citrom és a málna harmóniája...

Hozzávalók:
15 dkg teljes kiőrlésű kakaós keksz
7 dkg vaj
250 gramm mascarpone
3 dl tejszín
4 evőkanál porcukor
1 citrom leve
kb. 250 gramm málna

A szuper tálas robotgépembe (vagy minek hívják az ilyen rabszolgákat?) beleöntöttem a tejszínt és bekapcsoltam. Amíg ő eldolgozott a tejszínnel, addig én a kekszet aprítóban morzsára őröltem. Közben a mikróban olvadta a vaj. Amikor kész volt az össze kekszmorzsa, akkor összekevertem a vajjal és egy 18 cm-es tortaforma aljába borítottam, kanállal elegyengettem, belenyomkodtam az aljába. Tettem rá pár szem málnát is, teszteltem, hogy milyen benne a málna. (Simán körbe is lehet rakni vele a kekszes réteget, és úgy rá a krémet, nagyon finom lesz úgy.) Beraktam a hűtőbe. Közben a robotgép kész lett a tejszínnel, habosra verte, hozzáadtam a mascarponét, a kifacsart citrom levét és a porcukrot. amikor a gép összekeverte, akkor kivettem a kekszmorzsás alapot és rákanalaztam a krémet. Ha valaki citromosabban szereti, akkor mehet bele 2 citrom leve is akár. A tetejére málnát tettem, majd egy éjszakára a hűtőbe tettem.

2011. február 20., vasárnap

Gesztenyetorta

Mindig is imádtam a gesztenyepürét, simán eltüntetek egyedül egy egészet. És magában, nem kell tejszínhab se rá. Mivel a hétvégén névnapoztunk, gondoltam, hogy csinálok gesztenyés tortát. Nem kell sok hozzávaló és mégis torta és nagyon finom. Az aljára csokis kekszes alapot tettem, ezzel is finom volt, de lehet, hogy legközelebb kipróbálom piskótával is.

Hozzávalók egy 18 cm átmérőjű tortaformához:
15 dkg kakaós keksz, én Győri Édes teljes kiőrlésű kakaós kekszet használtam
8 dkg vaj
25 dkg gesztenyemassza
25 dkg mascarpone

A kekszet mozsárban széttöröm, hogy morzsás legyen. A 8 dkg vajat megolvasztom, összekeverem a keksszel és a tortaforma aljába egyengetem. Beteszem a hűtőbe, amíg elkészítem a krémet. A felolvadt gesztenyemasszát a sajtreszelő nagy lyukú reszelőjén lereszelem, bár már elég puhára olvad, akkor elég szétnyomkodni kicsit villával. A mascarponét rákanalazom és habverővel homogén állagúra keverem. Én most aránylag finom gesztenyemasszát kaptam, de ízlés szerint lehet még ízesíteni egy kis rummal, vaníliás cukorral. Gondoltam egy meggyes verzióra is, de arról majd később...
Szóval a krémet rákanalazom a kekszes alapra, elegyengetem és már mehet is a hűtőbe. Nekem egy éjszakát állt, de talán elég pár óra is neki.


2011. január 22., szombat

Toszkán csokitorta

Egyik nagyon kedves kollégám 30-ik születésnapjára akartam sütni egy csokis tortát. Ki is néztem egy csupa csokisat, de azt elfelejtettem, hogy annak egy éjszakát állnia kéne.. szóval tanácstalan voltam, hogy mi legyen, de szerencsére a Tanyás csajok egyből segítettek és tényleg, ez is csupa csokis, nem kell állnia és nagyon finom.

Most egy 18 centis tortaformában csináltam, mert volt másik szülinapi torta is. A receptet innen vettem, kicsit annyiban módosult, hogy egy kiskanál kakaóport is tettem a tésztába, de ez akár el is hagyható.

Hozzávalók:
10 dkg étcsokoládé (én most 60 %-ost használtam),
10 dkg vaj,
5 dkg liszt,
10 dkg cukor,
3 tojás
1 kiskanál kakaópor (elhagyható)

A sütöt 180°C-ra előmelegítettem, majd egy kerek, 18 cm-es átmérőjű formát sütőpapírral kibéleltem. A csokit, forró vízfürdő felett a vajjal együtt felolvasztottam. Félreraktam, hogy hűljön egy kicsit.

Közben habosra kevertem a cukrot és a tojást, majd hozzáadtam a lisztet is. Csomómentesre kevertem, majd hozzáöntöttem a felolvasztott csokit és vajat. Még egy kicsit kevertem a habverővel, majd a formába töltöttem. Légkeveréses módban 140 fokon sütöttem 20 percig, de nekem elég erős a sütő, szerintem más sütőben simán 160 fokon kell sütni.

A teteje puha lesz, a belseje pedig krémes. Nem szabad túlsütni, mert akkor nagyon kiszárad.


A tetejére csokit olvasztottam gőz felett (10 dkg étcsokit), majd azzal vontam be és aszalt cseresznyével, kandírozott naranccsal és citrommal díszítettem.



2011. január 11., kedd

Répatorta

Amikor tavaly előtt karácsony felé közeledett Nóri megosztotta velünk ezt a receptet a fórumon. Hát mondanom sem kell, szinte mindenki megsütötte. Igazi karácsonyi illatok, puha, omlós tészta, a tetején pedig a mascarponés-narancsos krém.. hát valami ízvarázs!

Apa ezt kérte a születésnapjára és hát a fiúk is ezt kapták a karácsonyi ülésre.


Hozzávalók:
17, 5 dkg cukor
175 ml olaj
3 enyhén felvert nagyméretű tojás
14 dkg reszelt répa
10 dkg mazsola
egy nagy narancs reszelt héja
17 dkg liszt
fél csomag sütőpor
egy evőkanál szódabikarbóna
egy evőkanál őrölt fahéj
fél evőkanál szerecsendió
fél evőkanál reszelt gyömbér

A tetejére
25 dkg mascarpone
egy citrom vagy narancs leve
4-5 evőkanál porcukor

A sütőt 180 fokra – légkeverésen 160 fokra – előmelegítem. A sütőformát sütőpapírral kibélelem. A cukrot az olajjal és a tojásokkal összekeverem, beleforgatom a répát, a mazsolát és a narancshéjat. A lisztbe belekeverem a sütőport, a szódabikarbónát és a fűszereket, majd beleszitálom a répás keverékbe. Az egészet éppen csak összeforgatom, lágy és folyékony masszát kell kapnom. A tésztát a formába öntöm és 40-45 percig sütöm, majd rácsra téve hagyom teljesen kihűlni.
A bevonathoz a mascarponét a citromlével (vagy narancslével) és a cukorral habosra keverem, és széles pengéjű késsel elegyengetem a répás süti tetején.
Hűtőbe teszem, de fogyasztás előtt legalább fél órát hagyom szobahőmérsékleten állni.

2010. október 5., kedd

Kisfiam 2 éves szülinapi tortája

Épp Manny mester korszakát éli, bár mire eljött a szülinap már inkább Oso maci érdekelte. De addigra már kész voltak a figurák, szóval maradt ez a torta.


A figurákat marcipánból csináltam és unidec-ből, ami egy ilyen univerzális dekorációs anyag, olyan mint a marcipán, csak nem olyan drága. 1 kg-ot vettem velőle 1000 Ft-ért és a fele kellett csak a tortához. Köszönet Krickynek az infókért!

És íme a torta:
26 cm-es tortaformában csináltam, először is egy kakaós piskótát sütöttem. Mint utólag kiderült, az a jó, ha áll egy éjszakát, másnap könnyebb lapokra vágni, na, de majd legközelebb.


A krémek receptjét írom csak le, mert a kakaós piskótára már nem emlékszem.. valamelyik netes oldalról néztem, talán 6 tojás, 6 kanál liszt, 6 kanál cukor... de nem tudom.. ciki, nem ciki, ez van.

Három tortalapra vágtam a tortát, a legalsó részre csokikrémet tettem: (na, ez is olyan csokikrém lett, amit 2 receptből csináltam, először lett egy csokipudingos, majd még egy kis olvasztott csoki is ment bele, hogy finomabb legyen)

Hozzávalók:
1 étcsokis pudingpor
3-4 deci tej
3-5 evőkanál cukor
20 deka étcsoki
20 deka vaj
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
2 evőkanál cukor
2 deci tejszín

A pudingot az előírásnak megfelelően elkészítem. Gőz fölött felolvasztottam az étcsokit, és hozzáadtam a vajat, a kakaóport, a cukrot és a tejszínt. Ekkor kellett volna habverővel krémesre verni, de ez nekem nem ment, elég folyós maradt. De sebaj, ráborítottam a pudingra és úgy vertem egy kicsit habossá a habverővel. Nagyon finom lett.

A másik krém pedig egy túrós-citromos-mascarponés krém lett. Mondjuk túró nélkül is finom lehet, de hát volt itthon egy kevés, nem akartam kidobni.

Hozzávalók:
100 gramm túró
250 gramm mascarpone
2 citrom
1-2 evőkanál porcukor
1 bourbon vaníliás cukor

A hozzávalókat összekevertem, a citromnak csak a levét tettem bele, mert ki tudja, hogy a héjját mivel kezelik.. Ezt is összehabverőztem egy kicsit, krémes állagúnak kell lennie.

A tortát bevontam a maradék citromos krémmel, mert a marcipánutánzat is fehér volt, nem akartam, hogy a csokis krém átüssön rajta. A tetejére pedig unidec-et tettem és a figurákat.

A torta mindenkinek nagyon ízlett, főleg az, ahogy a kesernyés étcsoki a citromos mascarponéval harmonizál.. nyami, most is tudnék enni egy szelettel!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...