A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csirke. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csirke. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. február 20., vasárnap

Babos-csirkés-krumplis ebéd

Hát nem tudom, hogy ennek az egytálételnek milyen nevet adjak.. ez olyan minden bele ebéd volt. Ötletem sem volt, hogy mit főzzek és akkor előszedtem mindent, ami itthon volt, így lett ez az ebéd.

Hozzávalók:
1 babkonzerv
1 csirkemell
5 darab közepes krumpli
2 paradicsomkonzerv (az a kicsi pürés)
2 evőkanál fajita szósz (kicsit csípős volt, elég karakteres ízt adott az ételnek)
1 fej vöröshagyma
10 dkg trappista sajt

A tepsi aljára öntöttem egy kis olivaolajat, és beleszórtam a lecsöpögtetett babot, az apróra vágott csirkemellet, a kockára vágott krumplit, és a szeletekre vágott vöröshagymát. A paradicsomkonzervet összekevertem a fajita szósszal és ráöntöttem a tepsi tartalmára. Kanállal átforgattam az egészet, hogy mindenhova jusson a paradicsomos szószból, majd alufóliával lefedtem és már ment is a sütőbe. Háromnegyed órát sült 120 fokon légkeveréses módban, amikor leszedtem az alufóliát, átkavartam egy kanállal, majd megszórtam sajttal. Még addig sült, amíg a sajt ráolvadt a tetejére. Nagyon finom, szaftos, enyhén csípős ebédet ettünk!

2010. december 18., szombat

Csirkés fajitas

És a mexikói ebéd főfogása! Hogy miért is ez lett? Hát a Lidlben árultak Jalapeno paprikát, innen az ötlet. Szintén Gina belinkelt receptjeit változtatgattam egy kicsit. Örök hála érte! Íme:


Ez 6 felnőtt részére volt elegendő.. lehet, hogy még ettek volna??

Hozzávalók a husis részhez:
6 filézett csirkemell
mexikói fűszerkeverék
3 kaliforniai paprika
2 fej hagyma

A csirkemelleket hosszú darabkákra vágtam, majd bepácoltam mexikői villámpácba. A paprikákat is hosszú darabokra szeleteltem. Kevés olajon megpároltam a hagymát (elég nagy darabokra vágtam), majd rádobtam a husikat, és megsütöttem. Amikor már majdnem készek voltak, akkor a kaliforniai paprikát is hozzáadtam és kicsit sütöttem azokat is. Amikor már minden más kész, akkor még forrón tálaltam.

Tortillatekercset nem sütöttem, hanem vettem az egyik hiperben, tökéletes volt. Szintén nem saját gyártmány a taco szósz, Lidl-ben szereztem be.

Hozzávalók a babpüréhez:
2 konzerv fekete bab
1 kis fej vöröshagyma
zsálya

A hagymát apró darabokra vágtam , megfonnyasztottam, majd ráöntöttem a babokat. A levét nem. Sóztam, borsoztam, zsályát adtam hozzá, pár percig pároltam őket, majd botmixerrel pépesre zúztam.

Hozzávalók az avokádó krémhez:
2 nagyobb avokádó (mondjuk simán 3 is mehetett volna)
1 gerezd fokhagyma
só, bors
1 fél citrom leve

Az avokádókat félbevágom, a húsát kiskanállal kiszedem. Citromlevet csepegtetek rá, sózom, borsozom és szintén botmixszerrel pépesítem.

Egy tálra teszem a babpürét, avokádó krémet, jalapeno paprikát, taco szószt és reszelek 20-30 deka trappista sajtot. Tejfölt is terveztem hozzá adni, de aztán elfelejtettem.

A tortillákat megmelegítem, akár sütő, akár mikro 10 mp-ig, majd beletöltöm a finomságokat.
Jó étvágyat!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...