Gondoltam, hogy karácsonykor végre csinálok sütinyalókát. Az első próbálkozás kudarcba fulladt, sima csokis piskótát kevertem megolvasztott csokoládéval, de folyton szétestek. Ráadásul rózsaszín cukormázba forgattam őket, ami mindenhova csöpögött és az íze is borzalmas volt.
Második nekifutásra Puffin répatortáját készítettem el, nagy tepsiben megsütve, mascarponés krémmel keverve. Ez már jobban összeállt, nem estek le a pálcikáról a sütik. Fehércsokit olvasztottam és abba mártogattam őket. Kevertem bele egy kis kék ételfestéket is, így ilyen türkiz színe lett. Kisfiam odavolt érte.
A recept innen, itt részletesen is ki van fejtve minden.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mascarpone. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mascarpone. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. január 3., csütörtök
2012. augusztus 16., csütörtök
New Yorki sajttorta málnával
Még egy szülinapi torta, ez Eszternek készült. Eredetileg a mascapronés változat volt tervben (amit nem kell sütni), de gondoltam, hogy az már kezd unalmassá válni és inkább készítettem ezt a málnás sajttortát. Stahl Judit receptje, a legtutibb!
Hozzávalók:
25 dkg darált keksz (Győri kakaós kekszet használtam)
10 dkg olvasztott, langyos vaj
65 dkg natúr tejszínes krémsajt (Philadelphia, de a mascarpone is tökéletes a célra)
15 dkg porcukor
1 evőkanál liszt
2 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
1 dl tejföl
3 tojás
65 dkg natúr tejszínes krémsajt (Philadelphia, de a mascarpone is tökéletes a célra)
15 dkg porcukor
1 evőkanál liszt
2 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
1 dl tejföl
3 tojás
500 gramm málna
1 piros tortabevonó zselatin
A kekszet aprítóban összetörtem, majd összekevertem a felolvasztott vajjal, és egyenletesen belenyomkodtam egy 26 cm átmérőjű, kapcsos tortaformába. Előmelegített, 170 °C-os sütőben 10 percig kell sütni.
A
sajtkrémet összekeverjük a cukorral, a liszttel, a vaníliás cukorral, a
citromhéjjal, és a tejföllel, végül egyenként adjuk hozzá a tojásokat.Ráöntjük a kekszes alapra, és mehet vissza a sütőbe további 50 percre.
Rácson hagyjuk kihűlni a formában, majd egy éjszakát a hűtőben tároljuk.
Másnap málnát tettem a tetejére és készítettem egy piros tortazselét és csak megkentem vele a málnaszemeket, hogy szép fényesek maradjanak és ne potyogjanak le a tortáról.
2012. május 20., vasárnap
Epres amerikai palacsinta
A recept a szokásos amerikai palacsinta recept innen.
Most készült bele mascarponés krém (250 grammos mascarpone összekeverve egy vaníliás cukorral) és a tetejére eper. Isteni!
2011. július 31., vasárnap
Márta névnapi torta

Mostanában mindig ezt a egyszerű-de nagyszerű tortát csinálom minden alkalomra. Szerencsére mindig más az ünnepelt. Most szederrel és áfonyával csináltam és úgy, hogy a kekszes részre is tettem szedret. Igaz, előtte egy kis krém is kellett volna, mert a krém nem folyt le a kekszig. Na, nem baj, majd legközelebb. Így is nagyon finom volt.
Hozzávalók:
15 dkg teljes kiőrlésű keksz (zabfalatokat tettem bele)
7 dkg vaj
250 gramm mascarpone
3 dl tejszín
4 evőkanál porcukor
10 dkg áfonya
15 dkg szeder
Az elkészítés ugyanaz, mint itt, csak nem tettem a krémbe citromot. Nagyon finom lett, érdemes kipróbálni, mert csak 15 perc az elkészítése.
2011. július 13., szerda
Eszter születésnapi tortája

Kolléganőmnek csináltam ezt a tortát, most sikerült is megörökíteni, mert Katiéról sajnos nincsenek képek. Nagyon egyszerű torta, körülbelül 15 perc alatt kész is van. És nagyon finom, igazi nyári ízek, a citrom és a málna harmóniája...
Hozzávalók:
15 dkg teljes kiőrlésű kakaós keksz
7 dkg vaj
250 gramm mascarpone
3 dl tejszín
4 evőkanál porcukor
1 citrom leve
kb. 250 gramm málna
A szuper tálas robotgépembe (vagy minek hívják az ilyen rabszolgákat?) beleöntöttem a tejszínt és bekapcsoltam. Amíg ő eldolgozott a tejszínnel, addig én a kekszet aprítóban morzsára őröltem. Közben a mikróban olvadta a vaj. Amikor kész volt az össze kekszmorzsa, akkor összekevertem a vajjal és egy 18 cm-es tortaforma aljába borítottam, kanállal elegyengettem, belenyomkodtam az aljába. Tettem rá pár szem málnát is, teszteltem, hogy milyen benne a málna. (Simán körbe is lehet rakni vele a kekszes réteget, és úgy rá a krémet, nagyon finom lesz úgy.) Beraktam a hűtőbe. Közben a robotgép kész lett a tejszínnel, habosra verte, hozzáadtam a mascarponét, a kifacsart citrom levét és a porcukrot. amikor a gép összekeverte, akkor kivettem a kekszmorzsás alapot és rákanalaztam a krémet. Ha valaki citromosabban szereti, akkor mehet bele 2 citrom leve is akár. A tetejére málnát tettem, majd egy éjszakára a hűtőbe tettem.
2011. április 17., vasárnap
Epres tiramisu
Mivel már kezd tavaszodni, bár nem mindig érezni... de legalább lehet epret venni. Igaz, ez még görög vagy milyen, és az íze sem mindig hasonlít az eperre.. de sikerült a férjemnek eperízű epret vennie a piacon. Mivel már a mascarpone meg lassan 2 hete ott figyel a hűtőben, gondoltam, inkább megcsinálom, mielőtt lejár. Az utolsó adagot tesóm ette, először húzta a száját, hogy ő ennyit aztán nem tud megenni.. aztán a második falatnál már azt mondta, hogy mintha cukrászdában lenne, a harmadiknál meg megkérdezte, hogy ugye mindet megeheti. Hát kell ennél nagyobb elismerés?
Hozzávalók:
fél kg eper
300 gramm babapiskóta
250 gramm mascarpone
3 dl tejszín
1 vaníliarúd
fél liter tej
3 dkg kristálycukor a tejbe
3 evőkanál porcukor a krémbe
Az eper felét nyolcadokba vágom. A vaníliarudat kettévágtam, az egyik felének a magjai mentek a tejszínbe, a másik fele a rúddal együtt a tejbe. A fél liter tejet a 3 dkg kristálycukorral és a vaníliarúddal felforralom, majd megvárom míg langyosra hűl. Addig a tejszínt a porcukorral és a vaníliarúd magjaival habbá verem, majd ha már habos, akkor hozzáadom a mascarponét és így is egy kicsit járatom még a robotgépet, hogy a mascarpone elvegyüljön a tejszínnel.
Közben a kihűlt tejbe áztatom a babapiskótákat, majd egy téglalap alakú jénai edény aljára helyezem őket sorban. A babapiskóta rétegre kenek egy adag krémet, majd megszórom az előzőleg nyolcadokba vágott eperdarabkák felével. Újabb adag babapiskóta jön, majd krém a tetejére. Mehet is a hűtőbe egy éjszakára.
Tálaláskor vagy egész szem eprekkel, vagy negyedekbe vágott eprekkel tálaljuk. Ez az adag négy személy desszertjének felel meg.

2011. február 20., vasárnap
Gesztenyetorta
Mindig is imádtam a gesztenyepürét, simán eltüntetek egyedül egy egészet. És magában, nem kell tejszínhab se rá. Mivel a hétvégén névnapoztunk, gondoltam, hogy csinálok gesztenyés tortát. Nem kell sok hozzávaló és mégis torta és nagyon finom. Az aljára csokis kekszes alapot tettem, ezzel is finom volt, de lehet, hogy legközelebb kipróbálom piskótával is.
Hozzávalók egy 18 cm átmérőjű tortaformához:
15 dkg kakaós keksz, én Győri Édes teljes kiőrlésű kakaós kekszet használtam
8 dkg vaj
25 dkg gesztenyemassza
25 dkg mascarpone
A kekszet mozsárban széttöröm, hogy morzsás legyen. A 8 dkg vajat megolvasztom, összekeverem a keksszel és a tortaforma aljába egyengetem. Beteszem a hűtőbe, amíg elkészítem a krémet. A felolvadt gesztenyemasszát a sajtreszelő nagy lyukú reszelőjén lereszelem, bár már elég puhára olvad, akkor elég szétnyomkodni kicsit villával. A mascarponét rákanalazom és habverővel homogén állagúra keverem. Én most aránylag finom gesztenyemasszát kaptam, de ízlés szerint lehet még ízesíteni egy kis rummal, vaníliás cukorral. Gondoltam egy meggyes verzióra is, de arról majd később...
Szóval a krémet rákanalazom a kekszes alapra, elegyengetem és már mehet is a hűtőbe. Nekem egy éjszakát állt, de talán elég pár óra is neki.

2011. január 22., szombat
Mandulás palacsinta kávés habkrémmel
Hát ez egy fura desszert, igazából valami kávés dologban gondolkodtam Dolce Vita születésnapjára. Aztán ebédre Kiskorú palacsintát kért, gondoltam, kipróbálom, hogy milyen az, ha a palacsintatésztába őrölt mandulát teszek.. hát nagyon finom lett így a nutellás-mandulás palacsinta. De ugye valami kávés desszert kellett. Hozzáteszem, én nem iszom kávét és nem is nagyon rajongok érte, a tiramisut is inkább kakaóval szoktuk csinálni. Na, azt mondjuk inkább azért is, mert így Kiskorú is ehet belőle. Szóval nehéz dolgom volt.
Két adag készült ebből, a hozzávalókat is így írtam. A palacsintatésztát mindenki másképp csinálja, szóval azt nem írom le, az őrölt mandulából pedig palacsintánként egy evőkanál kell. Én az utolsó három palacsintát sütöttem mandulásnak csak. Amikor megsültek, akkor vékony csíkokra vágtam és a pohár aljába tettem őket.
A habkrém hozzávalói:
0,5 dl kávé (Apa nálunk ilyen hosszú kávét iszik, azt tettem bele)
2 evőkanál mascarpone
3 dl tejszín
cukor ízlés szerint, én 2 evőkanál porcukrot tettem bele, így nem lett túl édes
A tejszínt habverővel felvertem, hozzáadtam a cukrot és a mascarponét, kevertem még és végül a kávét is belelöttyintettem. A habból kanalaztam mindkét pohárba a mandulás palacsintákra. Egy éjszakára hűtőbe tettem, de szerintem pár óra is elég neki.
Boldog születésnapot, Dolce Vita!

2010. október 5., kedd
Kisfiam 2 éves szülinapi tortája
Épp Manny mester korszakát éli, bár mire eljött a szülinap már inkább Oso maci érdekelte. De addigra már kész voltak a figurák, szóval maradt ez a torta.

A figurákat marcipánból csináltam és unidec-ből, ami egy ilyen univerzális dekorációs anyag, olyan mint a marcipán, csak nem olyan drága. 1 kg-ot vettem velőle 1000 Ft-ért és a fele kellett csak a tortához. Köszönet Krickynek az infókért!
És íme a torta:
26 cm-es tortaformában csináltam, először is egy kakaós piskótát sütöttem. Mint utólag kiderült, az a jó, ha áll egy éjszakát, másnap könnyebb lapokra vágni, na, de majd legközelebb.
A krémek receptjét írom csak le, mert a kakaós piskótára már nem emlékszem.. valamelyik netes oldalról néztem, talán 6 tojás, 6 kanál liszt, 6 kanál cukor... de nem tudom.. ciki, nem ciki, ez van.
Három tortalapra vágtam a tortát, a legalsó részre csokikrémet tettem: (na, ez is olyan csokikrém lett, amit 2 receptből csináltam, először lett egy csokipudingos, majd még egy kis olvasztott csoki is ment bele, hogy finomabb legyen)
Hozzávalók:
1 étcsokis pudingpor
3-4 deci tej
3-5 evőkanál cukor
20 deka étcsoki
20 deka vaj
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
2 evőkanál cukor
2 deci tejszín
A pudingot az előírásnak megfelelően elkészítem. Gőz fölött felolvasztottam az étcsokit, és hozzáadtam a vajat, a kakaóport, a cukrot és a tejszínt. Ekkor kellett volna habverővel krémesre verni, de ez nekem nem ment, elég folyós maradt. De sebaj, ráborítottam a pudingra és úgy vertem egy kicsit habossá a habverővel. Nagyon finom lett.
A másik krém pedig egy túrós-citromos-mascarponés krém lett. Mondjuk túró nélkül is finom lehet, de hát volt itthon egy kevés, nem akartam kidobni.

Hozzávalók:
100 gramm túró
250 gramm mascarpone
2 citrom
1-2 evőkanál porcukor
1 bourbon vaníliás cukor
A hozzávalókat összekevertem, a citromnak csak a levét tettem bele, mert ki tudja, hogy a héjját mivel kezelik.. Ezt is összehabverőztem egy kicsit, krémes állagúnak kell lennie.
A tortát bevontam a maradék citromos krémmel, mert a marcipánutánzat is fehér volt, nem akartam, hogy a csokis krém átüssön rajta. A tetejére pedig unidec-et tettem és a figurákat.
A torta mindenkinek nagyon ízlett, főleg az, ahogy a kesernyés étcsoki a citromos mascarponéval harmonizál.. nyami, most is tudnék enni egy szelettel!

2010. szeptember 18., szombat
Mákos-szőlős minimuffin
Indult egy receptverseny. Hát arra gondoltam, hogy nevezek ezzel az édességgel.. a kiírás az volt, hogy szőlős legyen az étel. Ez szőlős lett. Finom is. (Közben persze kiderült, hogy mégsem nevezhetek.. de azért egy másik versenyen indult a muffin!)
Nedves rész:
15 deka cukor,
1 vaníliás cukor,
1 tojás,
1 dl olaj,
1 almás-fahéjas jogobella (de lehet sima kefír is, vagy sima joghurt)
Száraz rész:
20 deka liszt
1 sütőpor
2 evőkanál darált mák
A sütőt előmelegítjük 140 fokra. Külön-külön összekeverjük a száraz részt és a nedves részt, majd a nedves részhez hozzáöntjünk a szárazat. A muffintepsi horpadásait kibéleljük muffinpapírral és belekanalazzuk a masszát. 140 fokon, légkeveréses módban sütöttem 15 percig.
3 evőkanál mascarpone
1 fürt kékszőlő
1 fürt fehérszőlő
1 kávéskanál porcukor
Amíg sül, addig a tetejére megcsináljuk a krémet. 3 evőkanál mascarponét összekeverünk majdnem 1 deci musttal. A mustot én úgy készítettem, hogy vettem 1 kékszőlő fürtöt és a kezemmel összenyomtam. Teszünk hozzá még 1 kávéskanál porcukrot is. Pár szem fehérszőlőszemet is apró darabokra vágtam és hozzáadtam a krémhez.
Amikor a muffinok megsültek, megvárjuk, hogy kihűljenek, majd a tetejükre kanalazunk a mascarponés krémből. Végül egy szőlőszemmel díszítjük.
Jó étvágyat!
2010. augusztus 15., vasárnap
Csokis-mascarponés pizza
Na, ezen a recepten tuti lehidal mindenki, ahogy én is tettem, amikor láttam, hogy pizzatésztába édes tölteléket tesznek, de olyan finom, hogy többször is fogok csinálni!
A pizzatészta receptjét a Paprika Tv adásából lestem, nagyon egyszerű, bár az arányokat nem mondja a pasi, csak a hozzávalókat.
Szóval kell hozzá liszt, élesztő, olívaolaj és víz. Rendes kockaélesztőt használtam, egy felet, ezt feloldottam kb. 1,5 deci langyos vízben. Aztán a liszthez öntöttem, majd összegyúrtam, és még annyi vizet tettem hozzá, hogy összeálljon a tészta. Olívaolajból kb. 1-2 evőkanálnyit tettem hozzá. Addig kell gyúrni a tésztát, amíg szép egyenletes nem lesz. Letakartam konyharuhával és kelesztettem duplájára. Mivel kint 35 fok volt, ezért viszonylag hamar megkelt. Újra átgyúrtam, igazából paradicsomos-mozzarellás pizza lett belőle és maradt egy darab, mit kinyújtottam kör alakúra. Az egyik oldalát megkentem mascarponéval, a másikat elvileg nutellával kellett volna (de az sajna nem volt itthon), de én csokit olvasztottam, Lindt tejcsokit, és azt kentem a másik oldalra. Aztán összecsuktam őket, a széleket, ahol összeért a tészta megkentem egy kis olívaolajjal, hogy nem nyíljon ki. Előmelegített sütőben sütöttem 220 fokon légkeverésen 10-15 percig.
A tészta nagyon tuti pizzatészta, többször is csináltam már, tettem bele fűszert is, isteni finom!

2010. május 27., csütörtök
Epres finomság
Mostanában rászoktam a facebook-ra egy kicsit. Ott is jelen van Mirelle, a gasztroblogger, és minden nap valami isteni csodát tesz fel. Hát tegnap eme epres finomság volt a soros, nem tudtam ellenállni neki, azonnal meg kellett csinálnom. Kicsit ugyan módosítottam az eredeti recepten, mert nem került bele bazsalikom, helyett inkább egy kis lime levet facsartam a krémbe. Ja és ez csak 2 adagos volt, vagyis 2 nagy adag. Íme:

Epres millefeuille (hogy ezt hogy kell kimondani, hát passz)
30 dkg mascarpone
4 ek porcukor
50 dkg eper (hát ezt nem mértem, de szerintem nem tettem bele ennyit)
1 csomagnyi levelestészta
1 bourbon vaníliás cukor
egy fél lime leve
+ porcukor a tetejére
A tésztát egy sütőpapíros gáztepsire fektetem, letakarom egy másik sütőpapírral és egy másik gáztepsivel lenyomatolom. Ebben a satuban szorított állapotában 200 fokon sütöm nagyjából 25-30 percig, amíg szép arany színe nem lesz. Nekem aranybarna lett, de szerencsére le tudtam vágni az alját.
Én már eleve 3 részben sütöttem a tésztát, mert nem akartam vagdosni, és a 3 részt vágtam még ketté. Na, remélem, érthető. A leveles tészta alapból 3 darab volt. Ezeket nyújtottam ki és sütöttem meg, majd vágtam 2 darabra. Így talán kicsit vastagabb lesz a tészta, mint az eredeti receptben.
Miután kihűlt, akkor beletöltöm a tésztasülés közben elkészített krémet.
A krém pedig: a mascarponet egy tálba teszem, bele a cukor, a lime leve, a vaníliás cukor és habverővel dolgoztam rajta egy kicsit, hogy habos-krémes legyen. Után az epreket is beletettem és azzal is áthabverőztem kicsit, hogy rózsaszín legyen a krém és sz eperdarabok is kisebbek legyenek.
Végül fogom a tésztát, kenek rá a krémből, jön egy tető-tészta, majd újabb krém és tésztával zárom. A tetejére porcukrot szórtam.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)