2012. február 26., vasárnap

Névnapi szuperhősös torta


Kiskorú az idei névnapjára szuperhősös tortát kért, hát próbáltam minden szuperhőst rávarázsolni, ilyen lett.
A torta belül diós-mogyorókrémes volt, mert apukám névnapját is ünnepeltük, így Kiskorú igényeinek kívül felelt meg, apukám igényeinek meg belül.

Hozzávalók a piskótához (18 cm-es tortaformához):
6 tojás
6 evőkanál liszt
6 evőkanál porcukor
3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
3 evőkanál víz
1 sütőpor

Hozzávalók a diós krémhez:
200 gramm darált dió
150 ml tejszín
10 dkg vaj
porcukor ízlés szerint, talán 4 evőkanál

5 evőkanál mogyorókrém (Nutella)

A tetejére:
450 gramm fehér marcipán (Szamosból a legnagyobb kiszerelés volt)
1 színes marcipánválogatás, szintén Szamos

A piskótához a tojásfehérjéket kemény habbá verem. A sárgájákat a cukorral fehéredésik keverem, majd kis adagokban hozzáadom a kakaóporral és sütőporral elkevert lisztet. Vizet csak akkor adok hozzá, ha tényleg szükséges és nagyon ragadós a tészta. Utána óvatosan összekeverem a habbal és egy sütőpapírral kibélelt tortaformába öntöm a tésztát és jól eloszlatom. A piskótát 30 perc alatt sütöttem készre, kb. 180 fokon, előmelegített sütőben. Utána hagytam teljesen kihűlni. Jó magas lett, így tudtam három részre vágni.

A diókrémhez a darált diót megfőztem a tejszínnel és a cukorral, majd a vajat is hozzáadtam, hogy krémesebb legyen. Habverővel vertem kicsit, de még érezhetőek maradtak benne a diódarabok.

Az alsóra kentem a diókrémből, majd piskóta következett, utána mogyorókrémmel kentem meg a következő piskótát, majd a végén újból a diókrémmel. Az oldalára porcukrot kevertem habossá vajjal (5 dkg vaj, és kb 5 dkg porcukor) és úgy került rá a kinyújtott marcipánréteg.

A marcipánból vizes kézzel könnyű formákat csinálni. Ha nagyon ragad, akkor porcukorral lehet kevésbé ragadóssá varázsolni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...