2011. szeptember 17., szombat

Pókemberes születésnapi torta



Kisfiam nagy Pókember mániás lett, bár életében még nem látott még Pókemberes mesét. Sokat keresgéltem a neten, hogy milyen tortát csináljak, sima Pókember fejeseket találtam csak, de az nekem túl "csúnya". Mivel sok gyerek jött a buliba, mindenképpen emeletes torta kellett. Az alja narancsos-csokikrémes, a teteje pedig túrós mascarponés lett, mindkettő kakaós piskótával.

Hozzávalók:

A piskótához: mivel sütöttem egy adagot, de szerintem túl laposak lettek, ezért sütöttem még egy adagot. Egy adag hozzávalói a következők:
10 tojás
10 evőkanál porcukor
10 evőkanál liszt
5 evőkanál kakaópor
5 evőkanál víz (ez elhagyható, a második adagba már nem tettem, de az első nagyon ragacsos lett)
1 sütőpor

A tojássárgájákat a porcukorral fehéredésig vertem, szerencsére van önálló életet élő robotgépem. Közben a másik robotgépemmel felvertem a fehérjéket kemény habbá. A lisztet, a kakaót és a sütőport összekevertem, majd lassan, kis adagokban hozzáadtam a tojássárgájás cukros egyveleghez. A végén óvatosan belekevertem a fehérjehabot. Kilisztezett, kivajazott formákba osztottam el a tésztát, egy 26 cm-es formába és egy 18 cm-es formába. Előmelegített sütőben, 160 fokon légkeveréses módban sültek. A kisebb forma 20-25 percig, a nagyobb 30-35 percig. Megvártam míg kihűlnek, és akkor vágtam el ketté őket.

A narancsos-csokoládés krém hozzávalói:
3 tábla 100 grammos narancsos étcsokoládé
500 ml tejszín
3 evőkanál kakaópor (cukrozatlan)
100 gramm vaj

A csokoládét vízgőz felett felolvasztottam, hozzáadtam a vajat is, hogy az is elolvadjon. Közben a tejszínt kemény habbá vertem. Amikor a csokoládé már kihűlt, vagyis langyossá hűlt, akkor beletettem a tejszínbe, és robotgéppel vertem még egy kicsit, hogy összekeveredjenek. Én nem éreztem elég karakteresnek az ízt, ezért még 3 kanál cukrozatlan kakaóport is tettem hozzá.

A túrós krém hozzávalói:
250 gramm túró
250 gramm mascarpone
1 citrom leve
4 evőkanál porcukor

A hozzávalókat egy tálban összekevertem, majd robotgéppel habosra vertem. Ebből az adagból marad még, mert csak a kis tortát kentem meg vele, de Kiskorú megette a maradékot.

A borítás:
1 kg natúr marcipán
150 gramm fekete marcipán
50 gramm piros marcipán
1 db műanyag Pókember figura

A tortákat megkentem a krémmel. Borításnak a csokis krémet kentem. A marcipán 2/3-át porcukros deszkán kinyújtottam, majd ráborítottam a nagy tortára, aztán a maradékot a kicsire. A széleit levágtam. A fekete marcipánból lettek New York (vagy melyik városban játszódik a Pókember?) felhőkarcolói, és a pókhálók. A piros marcipánból Ákos nevét tettem ki, meg két kis Pókemberfejet csináltam még. Egy éjszakát a hűtőben álltak, másnap raktam csak rá a kis tortát a nagyra.
A gyerkőcök odavoltak érte, azonnal megették a Pókember fejeket!

1 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...