A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. március 8., péntek
Aszalt paradicsomos focaccia
Régen sütöttem már focaccia-t, és most gondoltam, hogy vacsorára ez lesz. Volt itthon aszalt paradicsom olajban, azt tettem a tésztába, nagyon finom lett tőle.
Hozzávalók:
50 dkg liszt
2,5 dkg élesztő (vagy 7 g szárított élesztő)
1 evőkanál méz
3 dl langyos víz
só
aszalt paradicsom olaja 3 evőkanál
aszalt paradicsom összevágva
oregano
A hozzávalókat ruganyos tésztává gyúrom, majd meleg helyen duplájára kelesztem. Én általában 1-2 órát szoktam keleszteni, de minél tovább kel, annál finomabb.
Sütőpapírral bélelt tepsibe kinyújtom, a tetejére összenyomott fokhagymát tettem (egy kis olajjal), tökmagot szórtam rá és pár paradicsomkarikával díszítettem.
210 fokos előmelegített sütőben 10-15 perc alatt megsül.
2012. május 28., hétfő
Könnyű nyári saláta
Mivel ma egy nagy és komoly projekten dolgoztam a konyhában, ezért nem volt kedvem még azon is agyalni, hogy mi legyen az ebéd. Volt itthon csicseriborsó konzerv, ez lett az alap és hozzá kerekedett a paradicsom, a száraz olívás bagett, a kapribogyó és az újhagyma is.
A végeredmény pedig magáért beszél, ahhoz képest, hogy csak mindent beledobáltam egy tálba és összekevertem, nagyon finom lett. És nem elhanyagolható, hogy mennyire egészséges.
Hozzávalók (1 főre):
2 lédús paradicsom
egy csicseriborsó konzerv fele
egy evőkanál kapribogyó
egy marék kockára vágott száraz bagett/kenyér
egy újhagyma
só
A paradicsomot és a kenyeret összevágtam, majd minden hozzávalót egy tálba tettem, megkevertem, hogy a lédús paradicsom átáztassa a kenyeret és már lehet is fogyasztani.
2011. április 23., szombat
Toszkán kenyérsaláta
Szintén egy Dolce Vita recept, az egyik nagy kedvenc. Nyáron kötelező fogás, hihetetlenül finom! Nem is kell más, csak napsütés, egy kis házi limonádé mentával és egy adag toszkán kenyérsaláta.. máris a mennyben érzem magam.
Hozzávalók (2 kis adag):
1 szelet kenyér (én Lipótit használtam, az jó nagy szelet)
2 érett paradicsom
1 kis fej lila hagyma
1 gerezd fokhagyma
7-8 bazsalikomlevél
olívaolaj
A kenyeret felvágom kis kockákra, a paradicsomot is feldarabolom, a lila hagymát is apró kockákra aprítom. Egy salátástálba szóróm őket, rátépkedem a friss bazsalikomleveleket és a fokhagymanyomón átnyomom a fokhagymát. Kis olívaolajjal locsolom, összekeverem és 1-2 órára a hűtőbe teszem. Mondjuk ma csak fél órát vártam rá, de így is tökéletes lett. Akkor az igazi, amikor a kenyerek már rózsaszínek, beitták a paradicsom levét.
A fotón a legújabb tavaszi asztalterítő is látszik, cuki rózsaszín madárkákkal. Lehet, hogy kicsit giccses, de nekem tetszik.

2010. szeptember 20., hétfő
Pizza
Ez az a pizzatészta, amit a Tv Paprika egyik adásában láttam, David Rocco műsorában. Ebből született az édes pizza is, de most végre megtaláltam a sós pizza képeket is.
A krumplissal már több helyen találkoztam, valahogy nekem fura volt, hogy pizza is, krumpli is.. de aztán kipróbáltam, nagyon finom!
A másik pizza pedig hagymás-paradicsomos lett. Hogy őszinte legyek, mióta szoktam itthon pizzát sütni, nem azt a sajtos-paradicsomszószós verziót szeretem. Lehet, hogy a tészta miatt is.. de valahogy erre elég ennyi feltét is.
A krumplissal már több helyen találkoztam, valahogy nekem fura volt, hogy pizza is, krumpli is.. de aztán kipróbáltam, nagyon finom!A krumpliszeleteket nagyon vékonyra kell vágni, rátenni a kinyújtott pizzatésztára, majd olívaolajjal meglocsoltam őket kicsit, és rozmaringot tettem rá.
Rozmaringot lehet többet is, de nekem ennyi pont elég volt.
A másik pizza pedig hagymás-paradicsomos lett. Hogy őszinte legyek, mióta szoktam itthon pizzát sütni, nem azt a sajtos-paradicsomszószós verziót szeretem. Lehet, hogy a tészta miatt is.. de valahogy erre elég ennyi feltét is.Jelen esetben a hagymát előtte kis olívaolajon megsütöttem, majd felöntöttem fehérborral és úgy pároltam pár percig. A hagyma így megpuhul és nagyon finom íze lesz. Utána halmoztam a pizzatésztára, és paradicsomkarikákat tettem még rá, és irány a sütő.
Kb 200 fokon légkeveréses módban 10 perc alatt megsül. Ha mozzarella sajtot is teszünk még rá pár darabot, akkor még finomabb!
2010. szeptember 6., hétfő
Norma tésztája kicsit másképp
A TV Paprikán láttam, ahogy egy olasz szakács percek alatt összedobta ezt a tésztaételt. És épp volt itthon padlizsán, gondoltam kipróbálom. Persze azért eltértem egy kicsit az eredeti recepttól, mert parmezán helyett mozarellát tettem rá és az sem rémlik, hogy bazsalikomot tett e bele a szakács...
Hozzávalók:
egy nagyobb padlizsán (hát nem mértem le)
olivalolaj
só, bors
oreganó
bazsalikom
csavart tészta (meg nem mondom, hogy mi az olasz neve)
2 gerezd fokhagyma
1 hámozott paradicsom konzerv
1 nagyobb paradicsompüré konzerv
A fokhagymát egy kis olivaolajon megfonnyasztom, aztán ráöntöm a konzerv, hámozott paradicsomokat, és a pürét, hozzáadom az oreganót, sót, borsot és főzöm legalább 20 percig. Minél tovább, annál finomabb. A végén tépkedtem bele 5-6 bazsalikomlevelet is. (tuti friss paradicsommal sokkal finomabb, de most nem volt itthon annyi, hogy elég lett volna bele)
Közben a padlizsánt felkarikázom és felkockázom, és olivaolajon megsütöm őket. Nem kell sok olaj, mert eléggé beszívja.
A tésztát pedig megfőzöm.
Amikor minden kész van, akkor hozzáöntöm a tésztát a paradicsomos szószhoz, összekeverem, majd hozzáaadom a padlizsánokat. Tálaláskor mozarellát daraboltam rá és bazsalikomlevéllel díszítettem.
Jó étvágyat!
Hozzávalók:egy nagyobb padlizsán (hát nem mértem le)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)