Gyerekkorunk íze teljes mértékben. Porcukorral meghintve az igazi. Nem is kell ragozni, hisz mindenki ismeri.
Hozzávalók:
6 tojás
6 evőkanál cukor
6 evőkanál liszt
3 evőkanál víz
1 kg meggy kimagozva
A tojást kettéválasztom, a fehérjéből kemény habot verek. A sárgáját a cukorral habosra keverem, majd hozzáadom a lisztet és a vizet is. Végül a fehérjét óvatosan hozzákeverem.
Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm, a tetejére szóróm a kimagozott meggyet. Előmelegített sütőben 180 fokon 30 percig sütöm. A tetejét porcukorral szóróm meg és máris ehetjük.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: meggy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: meggy. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. június 15., szombat
2011. június 19., vasárnap
Egyszerű és nagyszerű: meggyes piskóta

Ma lusta voltam, nem főztem ebédet, ettünk inkább kínait. Viszont a meggy meg már ott állt 2 napja, muszáj volt kezdeni vele valamit. Apa mindig reklamál, hogy miért nem sütök már meggyes piskótát, miért mindig csak muffin van.. úgyhogy most neki kedveztem.
Hozzávalók:
20 dkg liszt
1 fél sütőpor
3 tojás
15 dkg porcukor
10 evőkanál meleg víz
40 dkg már magozott megy
A porcukrot a tojássárgájákkal legalább 10 percig keverem robotgéppel. Ilyenkor jó, hogy a robotgép keverőtálas, mert ez a 10 perc alatt én legalább ki tudtam magozni a meggyeket. Hozzáadtam 5 kanál vizet, majd a lisztes-sütőporos keveréket és a maradék vizet. A tojásfehérjéket a másik robotgéppel kemény habbá vertem. Óvatosan a lisztes keverékhez kevertem és már ment is az előre kivajazott, kilisztezett tepsibe. A sütőt 160 fokra melegítettem elő, légkeveréses módban. Majd megszórtam a tésztát a lecsöpögtetett meggyel és már toltam is be a sütőbe. 30-35 perc alatt meg is sült (tűpróba). Jó étvágyat!
2011. június 18., szombat
Gyümölcsös krémtúró

Igazából egy málnás-mascarponés túrótortát szerettem volna csinálni, de a mascarpone a szavatossága ellenére elég fura állagú volt, így a kukában landolt. Maradt tehát a gyümölcs (málna, ribizli és meggy) és a túró..
Hozzávalók (2 főre):
250 gramm túró
1 natúr joghurt
5 dkg cukor
egy fél citrom leve
1 vaníliarúd kikapargatott belseje
A hozzávalókat Kiskorú összekeverte robotgéppel (persze egy kis segítség azért kellett neki), és már ehettük is.
2010. június 23., szerda
Meggyes-fehércsokis minimuffin
Ma már muszáj volt beszereznem egy minimuffin formát. Volt egy, de az szilikonos volt és egyszer, amikor beleragadtak a muffinok, akkor mérgemben kidobtam. Nekem nemgyerebe volt. Jobban szeretem a teflonos megoldást és a papírkapszlis muffinokat. Úgyhogy a kikában vettem is egyet és hozzá 1500 papírkát is. Hamar el fog fogyni, az biztos.
Sütöttem egy Stahl féle mogyorós-fehércsokis sütit, mindjárt fel is dobom azt a recit is, és hát abból marad egy jó nagy adag fehércsokis-tejszínes krém. Kidobni nem akartam, megenni sem, mert nem vagyok egy fehércsoki rajongó. Ha csoki akkor az sötét legyen! Szóval íme a recept, amiben felhasználtam, de hát végülis a szokásos muffin recept ez:
Hozzávalók:
20 deka liszt
1 sütőpor
1 kefír
1 tojás
1 deci olaj
10 deka cukor
és a fehércsokis krém, amiben volt 10 deka fehércsoki, és 1 deci tejszín, 2 deka vaj, ezeket összeolvaszottam, de sztem sima fehércsoki darabkák is megteszik
egy marék meggy
A lisztet a sütőporral elkevertem. A többi hozzávalót is összekevertem egy edényben, hozzáadtam a sütőporos lisztet és belekanalaztam őket a minimuffinos papírkapszlikba. 160 fokon, légkeverésen sült 20-22 percig.
Ami még fontos, hogy ez a mennyiség másfél minimuffintepsire volt elegendő.

2010. június 21., hétfő
Meggyes clafoutis
Már régóta szemeztem ezzel az édességgel, és hát vártam, hogy legyen végre cseresznye, mert minden recept cseresznyével írja. Ma végülis meggyel készítettem el, mert zuhogó esőben azért mégis lusta voltam elmenni cseresznyéért. De azzal is ki fogom próbálni, főleg azért, mert még lenne mit módosítani a recepten, hogy szerintem a tökéletes legyen.
De hogy mi is ez? A clafoutis (ejtsd klafuti) klasszikus francia édesség, amelyet hagyományosan nagy szemű, fekete cseresznyével készítenek.
Most Stahl Judit receptjét csináltam, de a neten kering jó pár változat. Mondjuk, már annyit azonnal módosítottam rajta, hogy a tejszín-tej arányát megváltoztattam és a tojások mennyiségét is, na, meg nem került bele reszelt citromhéj, mert nem volt itthon. Ami viszont fontos és tuti legközelebb másképp csinálom az a vanília, a holnaputáni cseresznyés változatba bourbon vaníliás cukrot teszek, imádom, isteni illata és íze van. Esetleg még egy kis fahéj is mehetne a tésztába a cseresznye mellé. Na, akkor a hozzávalók, szerintem:
4 tojás (én most 5 tojással csináltam, de elég édes-tojásrántotta feelingem lett és azt nem szeretem, szóval elég bele 4 is)
10 dkg cukor
1 citrom reszelt héja (ez kimaradt)
1 vaníliás cukor
10 dkg liszt
1 kk sütőpor
2 dl tejszín
0,5 dl tej
40 dkg meggy (hát én nem mértem, annyit tettem bele, hogy a hőálló üvegedényem alja tele legyen, szorosan egymás mellett meggyekkel)
porcukor és fahéj a tetejére
Az elkészítés pedig: kivajazni egy formát, amiben sütöd, én egy hőálló ikeás kör alakú üvegedényt választottam, ilyen magasabb a széle, mert emelkedik kicsit a süti. Aljára beleszórni a gyümölcsöt. A többi hozzávalót robotgéppel simára kevertem és ráöntöttem a gyümölcsökre. Előmelegített sütőben sütöttem 40 percig, mondjuk az elején 200 fokon, ahogy a recept írja, de a teteje már 6 perc után késznek volt nyilvánítható, szóval aztán lejjebb vettem a hőfokot és kapott egy alufólia-tetőt és további 34 percig sült még 160 fokon. Legközelebb alapból 160 fokon csinálom a légkeveréses üzemmódban.
Isteni finom lett, a felét be is nyomtuk kettecskén a Kiskorúval. Fotót sajna csak telefonnal csináltam, de a cseresznyés változatot majd megörökítem..
Íme:

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)