2010. szeptember 20., hétfő

Piskótatekercs

Az az igazság, hogy találtam egy nagyon tuti receptet a neten, hogy hogyan lehet pillecukorból tortabevonó mázat csinálni. És mivel a Kiskorú nemsokára 2 éves lesz, valami nagyon tuti tortával akarok előrukkolni neki. Megtaláltam az álomtortát is, de elég sok marcipánra lenne szükség a torta bevonásához, és gondoltam, hogy kipróbálom ezt a pillecukros bevonást. Persze lehet, hogy a végén marad a marcipán.. már csak azért is, mert elég élénk piros színre lenne szükségem.

Szóval még sosem sütöttem charlotte tortát. Gondoltam, itt az ideje, sütök egyet, legalább kipróbálom a legújabb kis edénykémet. És hát maradt egy kevés piskótatekercs. Ezer éve nem ettem és nagyon finom!

A charlotte tortát és a mázat majd holnap csinálom, mára itt a piskótatekercs receptje, amit itt találtam. Köszönet Klárinak!

Hozzávalók:
6 egész tojás
6 evőkanál porcukor
6 evőkanál liszt
1 kávéskanál sütőpor
egy kis citromlé (én ezt tettem a reszelt citromhéj helyett)

Robotgéppel habosra keverjük a tojásokat és a porcukrot, én 10 percig bírtam, utána meguntam. Mondjuk, ha olyan robotgépem lenne, ami megy magától és nem nekem kell fognom.... majd talán karácsonyra beszerzek egyet.

A lisztet elkevertem a sütőporral és kis adagokban hozzáadtam a tojásos-cukros habhoz. A végén belelöttyintettem egy kis citromlevet is, és még kevertem rajta egy kicsit.
A legnagyobb tepsimbe sütőpapírt tettem és ráöntöttem a masszát. Előmelegített sütőbe 180 fokon, légkeveréses módban sütöttem 15 percig.

Utána konyharuhára borítottam, leszedtem a sütőpapírt és feltekertem. A feltekerést még háromszor ismételtem, majd feltekerve hagytam kihűlni. Tökéletes lett, nem tört el.

Baracklekvárral kentem meg. És hát az elmaradhatatlan porcukor a tetejére.. (bár én nem szeretem..)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...