2010. január 3., vasárnap

Sonkás-olivás masnitészta

Szintén egy gyors kaja, éppen a "nemtudommitfőzzek" délelőtt volt, belestem a hűtőbe és találtam fetasajtot, mascarponét, olívabogyót (mondjuk ez mindig van), és isteni, házi, füstölt sonkát.. És a minimasnitészta illett legjobban hozzá. Persze ez is a kisfiamnak készült.

Hozzávalók:

2 marék mini masnitészta
2 szelet vékony füstölt sonka
2 evőkanál mascarpone
2 evőkanál fetasajt
5 szem paprikával töltött olívabogyó
oreganó, bazsalikom
olívaolaj

A tésztát megfőzzük, majd olívaolajba forgatjuk, hogy ne ragadjanak össze.
Egy kis olívaolajat hevítek, beledobálom az apróra vágott sonkadarabkákat (párat közben bekapok), megvárom még megsülnek (pár perc), beleszórom a tésztát, majd beledobom az olívabogyókat, és belekanalazom a mascarponét és keverek rajta párat, hogy a sajtból szósz legyen, és ekkor a fetasajtot is belemorzsolom, megszórom bazsalikommal, oregánóval és még kevergetem kb. 5 percig. Amikor már összeértek az ízek, azonnal tálalom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...